Toszkán kaland – Firenze

Idén Októberben volt szerencsénk egy Toszkán körutazáson részt venni. Ennek az utazásnak az első beszámolója ez. Tudom nem nagyon szoktam, hosszú évek óta fizetett utazáson részt venni, de most mégis bevállaltam. Igazából ami emellett szólt, azok az árak voltak. Ha saját szervezésben szerettünk volna nekivágni, nem tudtuk volna ennyi pénzből megcsinálni. Ráadásul a program is…

Részletek

Vénusz fedés

A 2023-as év egyetlen bolygófedése November 9-én a délelötti órákban a Hold elfedte Naprendszerünk második bolygóját a Vénuszt. A délnyugati horizont felett 30-35 fokra zajló égi jelenségre. A fedés kezdeti időpontja Budapesten 11 óra 07 perckor míg annak vége, 12 óra 22 perckor volt várható. A fedést megelőzően a tiszta égen, jó megfigyelési körülmények voltak….

Részletek
Holdfogyatkozás

Holdfogyatkozás

Idén Október 28-án részleges holdfogyatkozás volt megfigyelhető hazánkból. Szombaton este, 21:35 és 22:54 között volt látható az égen, ahogy a Föld árnyéka a holdkorongon végig vonul. A jelenséget az ország legtöbb helyéről jó időjárási körülmények között lehetett megfigyelni. A fogyatkozás fázisának maximális mértéke 12% volt, aminek bekövetkeztére 22-14-kor került sor. A teljes árnyék 22:54-kor hagyta…

Részletek